A 3. Szeretet-tábor ismét hatalmas élménnyel gazdagított mindannyiunkat. Évről évre azt gondolom, hogy már sok újdonságot nem tudok mutatni nektek, de mégis valami újabb csoda történik itt minden nyáron, amiből egész évben tudunk szemezgetni. Szívem minden szeretetével köszönöm Nektek, hogy ismét itt voltatok velem, itt voltunk együtt, békében , harmóniában és szeretetben. Lelkesen készülődök a programokkal és legjobb tudásom szerint létezem itt is.

ITT és MOST! Köszönöm, hogy általatok fejlődhetek én is. Csak ti vagytok és a szeretet! Szeretlek benneteket!     

       Ildikóka

 

2012-ben megismétlődött a csoda az erdő mélyén. Újra összekapcsolódtak egy kis röpke pillanatra, a testekbe különzárt Lelkeink…Jövőre újra ugyanitt… 

Attila

Örülök, hogy részt vehettem ismét ezen a csodálatos 5 napon. Köszönöm a résztvevőknek a rengeteg szeretetet, amivel megajándékoztatok. Remélem mindenkinek megvalósulnak a céljai, vágyai amiket megfogalmazott. Kívánom magunknak, hogy találjuk meg az igazi boldogságot.    

Évi

Harmadik alkalommal voltam a Szeretet-táborban. Ismét csodálatos, katartikus élményekben, tapasztalásokban volt részem, Csodálatos Emberekkel, Barátokkal. Újabb megerősítést kaptam, újult erővel teszem tovább a dolgom, viszem a Fényt és a Szeretetet, oszlatom a szomorúságot és a sötétséget JHa úgy érzed, mindezekre a Csodákra, érzésekre, tapasztalásokra szükséged van, gyere közénk, ITT a helyed! Hálásan köszönöm Angyal Ildikókának és Mindenkinek aki az idei táborban velem járta közös utunkat az ITT és MOST –ban! / Szilva boszi/ 

U.I.: Bibike, Emőke, Pósa Fecó! Nagyon hiányoztatok !

Kedves Táborlakók!

Köszönöm mindenkinek a fantasztikus tábort, már-már hagyományosan. nagyon jó volt újra itt lenni és közösen együtt lenni újakkal és régiekkel egyaránt. Fantasztikusak voltak a foglalkozások, a séták, a tollas, a bulizás és a karaoke is. Mondjuk az csak tavaly, mert idén elmaradt…De majd jövőre!!!

Üdv. mindenkinek: Bumbi Ati

Kedves Ildikóka!

Egy csoda amit a táborban évről-évre megtapasztalunk. Úgy tudom ezt hasonlatba megfogalmazni, hogy te adod a fenyőfát és mindannyian együtt díszítjük fel, egy csodálatos karácsonyfává ami az életünk fénypontja. Köszönöm neked ezeket az élményeket, tapasztalatokat. Puszillak, ölellek!

Mimi Bájró  U.I. : Majd a kedves nevemet írd alá ha felteszed az oldaladra J

Igenis Mimi! A kedves neve: Bíró Tímea

 

Leendő Játszótársak!

Nagyon nagy élményekkel gazdagodtam, ez a szeretet ami körülvett leírhatatlan… Sokat kaptam a szerete tábortól és remélem én is adtam magamból a társaknak. Minden nap más és más volt, programokkal teli és a finom ételekről nem is beszélve JA jóga, a zumba, a tollas, lehetőséget adott, hogy mozoghassunk a (friss)n természetben. Új és értékes emberekkel találkoztam, akiknek köszönhetően sok új élménnyel lettem gazdagabb. Köszönöm nektek!

Rékuska

5nap CSODA ami megváltoztatja akár az egész életedet! Nekem megváltoztatta…és azóta is ebből táplálkozom. Köszönöm

Dexter

A 3. SZERETET táborom. Csodálatos 5 napot töltöttünk ismét az Erdei faluban. Évről évre új dolgokat tapasztalunk meg, fejlődünk és a tudásunkat gyarapítjuk. És ami a legfontosabb, hogy nagy-nagy SZERETETBEN vagyunk. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom ezt a tábort.

Dórika

Nagyon jó volt itt lenni, ebben az 5 napban. Köszönöm Ildikó Istennőnek, hogy ezt a csodát számunkra megteremtette és Mindenkinek, hogy részt vett benne. Itt igazán önmaga lehet az ember, senkinek nem kell megfelelnie. Már nagyon várom a következő Szeretet- tábort! KÖSZÖNÖM!

Erika Istennő J

„Itt és most” megtanulni nehéz, de nem lehetetlen! Az,hogy egy pár perc többször naponta sikerült, meditáció közben vagy gyakorlatok alatt, nekem ez nagy siker!

Dorel

Szavakkal kifejezni nehezen tudnám azt az érzést amit ez a néhány nap nyújtott és jelent nekem, aki itt volt tudja mire gondolok, aki még nem volt…valamit kihagyott az életéből.

„ITT ÉS MOST”!!!  - CSODÁLATOS!!!

U.I.:VALAKI NAGYON HIÁNYZOTT!!! ÜDV! SAMBAAA

ZUMBA NÉNI LADY ERZSI

Fantasztikus élményekkel tanácsokkal gazdagodhat az az ember aki kipróbálja az 5 napos Szeretet tábort. Szó szerint szeretetet kapnak, adnak itt az emberek,táborlakók. Hihetetlen sok energiát…Feltöltődik lelkünk, kitisztul a belső énünk, a negatív dolgok, problémáink eltűnnek, a pozitívak helyeződnek előtérbe. Ezt csak ajánlani tudom, próbálja ki aki csak teheti. Fantasztikus emberekkel lehet itt megismerkedni.

Roxy

 

 

 

A tábor képekben:

A csoda elkezdődött

A megérkezés  csodás pillanatai

Szóval 5 napra jöttem...

 

A két Csibefasírt. Loui Vuitton nélkül még az erdőbe sem megyünk :-)

Ami körülvesz minket 

Vonulunk, hogy felhúzzuk a zászlónkat.

A zászlófelkötés (ezt mindig a két legmagasabb végzi :-)

És az ünnepélyes zászlófelvonás

A "jelölés"

Megjelölt csodacsapat. "Testemen a jel mely belémégett..."

A rajzod a lelkedről mesél

Nincs mindig egyszerű dolgunk

Van egy jótanács ami mindig megállja a helyét

Namaskar! Namaste! Jóga. A természet ébredezik, mi pedig a természetben ébredezünk...

A mi ZumbaErzsink! 

Gyere, gyere rázd fel magad!

Zumbaaaa! Szambaaaa!

Nyújtás...

Aztán fekvőtámasz

Majd foci

Önmagunkat keressük

A parkoló már megvan :-)

Almaszedés Királylányosan

Az egyetlen autónak a parkolóban van a helye.

Paci abrakolás

Ez aztán a kutya élet...

Csak Csajok

Az idei év erdei divatja a gumicselló, csakúgy mint az elmúlt esztendőkben is...

Gumicsizma the best! Hordhatjuk halász vagy rövidnadrággal egyaránt, és kényelmes viselet a hozzáillő trikó.

Jegyezzük fel a következő tábor időpontját :-)

Repül a nehéz cukor, ki tudja hol áll meg.

Két választásod van: a piros vagy a kék kapszula...ha elrontod nem vehetsz részt a mátrixban :-)

Sörvacsora

"Lent a fák alatt, én úgy vártalak..."

A dobolás fejleszti a koncentrációt

A közös dobolás pedig összehangolja a lelkeket

Fedettpályás távolbanéző oktatás 

Majdnem csak csajok

Az esti szürkületben is ragyogunk

Az összes Attila. Király! :-) 

Az étkezés Isten ajándéka. A közös étkezés öröme pedig a mi ajándékunk egymás számára.

Figyelj befelé...önmagadba...

A gyomor 36-os pontot keressük, tegnap még megvolt :-) ha nem találjuk akkor jó lesz a 2, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8 :-))))

Csípőlendítés jobbraaa, balraaa, szambaaaaa :-))

Titkos üzenet szívtől, szívig 

A természet csodái I.

A természet csodái II.

Könyvhordozás, egyenes járás, koncentráció és siker

Magyarország színeiben : Tavasz Tündérkeresztanyánk :-)

 

"Sok az a hely amire vágysz, de sosem jártál még, van ez az egy, hol igazán boldog lehetnél..."

"Ha igazán hiszed a jót a remény melléd áll. Tied a föld , tied az ég, s a szíved köztük száll..."

"Ahol megszületünk, ott a helyünk, hol igazi sorsunk vár..."

"Őrizd az álmod míg élsz..."

"Nem múlhat addig míg élsz, legyen általad több a világ..."

Gyógyító reflaxáció

Beszélgetések Istennel

Koszorúzási ünnepség 

Készülődés a Hangfürdőre

Hangfürdő a szabadban! Áldás!

 

A szeretet tüze mindig bennünk lobog

Gitáros trió

Gitáros duó 

A jobb lábadat helyezd a bal térded fölé és lelkesedj :-)) ez a láb-story

Jancsi és Juliska története...Jancsi megtalálta a lapátot és ennek nagyon megörült, meg annak is, hogy elbírta :-)

Rögtön rá is ültette Juliskát a lapátra, hogy kipróbálja befér-e a kemencébe

Mivel Jancsi nem bírta el Juliskát, ezért mindketten bemásztak önként a kemencébe

Így hát a boszinak semmi dolga nem volt és ennek rendkívűl örült, becsukta a kemence ajtót és elment freestyler-re

 

A hatlábú asszony is eljött a táborba

Szeretethídon át mentünk haza

Nagy ölelés

 

Ingyen ölelés

Páros ölelés

Jövőre, veletek, ugyanitt. Szeretlek !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MR PORNO ITALIANO